2013. május 5., vasárnap

. Wai-O-Tapu Thermal Park, avagy a Pokol kapuja


Az Egyenlítő és a Déli-sark között épp félúton fekszik a megkapó természeti kincseket rejtő, nagy fehér felhő országa, Új-Zéland, melynek területe a világ egyik legaktívabb vulkanikus övezete, ahol évente körülbelül 15 ezerre becsülik a földrengések számát, ebből pedig nagyjából 150 földmozgást az emberek is érzékelnek.





A misztikus látványt nyújtó iszapvulkánok leghíresebbjét, a Tikiterét a legenda szerint G. B. Show nyomán hívják a Pokol kapujának, a híres író ugyanis a megszólalásig hasonlónak képzelte el a zavaros füstfelhőben úszó alvilági bejáratot.
A pezsgő vulkáni krátertavakat Wai-o-tapu termálparkjában lehet megcsodálni: a Lady Knox nevű gejzír például mindennap azonos időpontban, negyed 11-kor tör ki. A gőzölgő tavak kísértetiesek: a különböző fémionoktól élénkzöld vagy sárga, izzó vörös, grafit vagy épp ördögi fekete színekben is pompázhatnak.
Engem elsősorban   a fantasztikus színviláguk fogott meg, megpróbáltam " anyagba" önteni.
Alapja a szikes part kivételével saját festésű anyagokból,applikálással készült:

Felületi diszítése: partszakasz Gessoval lekenve, shivázva, a "pára" ragasztott selyemszál.
Elkészülve:







 

10 megjegyzés:

Márta néni azéris írta...

Ezt a pokolkaput a Jóisten is quiltre teremtette. Szuper.

Polyák Ildikó írta...

Ja, hogy erre kellett a selyem! Nagyon élethűre sikerült.

Marika írta...

Gratulálok nagyon jól sikerült quilt.

dixike12 írta...


Nekem ez nagyon tetszik szinte alig lehet megkülönböztetni, hogy melyik a kép. és melyik a varrás.

Bob írta...

Gyonyoruek a szinek! Es nagyon jo lett a quilt, tenyleg, mint egy tuzott foto :)

36évi írta...

És jól látom, hogy egy kis akrilkenés is van rajta? Nagyon kafa. :)

Nóra írta...

Akril nincs, gesso..

Eleva írta...

Nagyon eltaláltad! Áruld el, a maszatolás előtt is tudtad, hogy a gessotól ilyen jó lesz, vagy csak bíztál benne.
Nagyon kíváncsi lettem a szöszre is, amiből a felhőt csináltad.

Nóra írta...

Évi,reméltem, hogy ilyen lesz, már többször használtam (szeretem..)
A szösz igazi selyemszál,úgy kunyeráltam, mert nekem csak "
nemragadós" van.

Márta néni azéris írta...

Megjöttek a képecskék.