A borostyános hölgy - Évi

Szóval az úgy volt, hogy a második pillanatban, amikor elolvastam az ország nevét, tudtam, hogy - bár sok kedves, fura és szívmelengető emlékem van a két eddigi prágai utamról - nekem Mucha egyik művét kell megörökítenem.
Mivel szűnhetetlen rajongásom tárgya a szecesszió, art deco, art nouveau, arts and craft - vagy bárhogyan is hívják sokfelé - műfaja (illetve ennek újkeletű vonala, a steampunk), ezért Muchát is igen régóta kedvelem. Rövid üvegfestő életemben ismertem meg, mivel az üvegfestő hölgyek közkedvelt témái voltak az ő alkotásai. Szóval szerettem.
Történt, hogy a második, gyakorlatilag kultúramentes, ám de súlyosan kocsmalátogató (rekordkísérlet adott idő alatt felkeresett helyek számában) kirándulásunk alkalmával eltévedtünk, de úgy, hogy tök véletlenül abban az utcába tévedtünk be, ahol a Mucha-múzeum volt. Nem is tudtam, hogy van ilyen. :) Na, mondom, gyerekek, kultúra bekapcsol, most néztek szépeket. Ők ugyan nem, úgyhogy egyedül néztem meg, kaptam fél órát, amit ezek a szerencsétlenek egy közeli kiskocsmában (nahát, pont volt egy a harmadik utcában!) vészeltek át. Icipici  csalódás volt, mert nagyon kevés eredeti képe volt kint, annál több kereskedelmi jellegű tárgy, de akkor is. Mégiscsak a Mucha!

Aztán elindult az agyalás, hogy hogyan. Tudni, hogy neki olyan részletgazdag, olyan míves munkái vannak, amit rongyba önteni nem egyszerű. Ki is találtam nagy fifikásan, hogy én majd rétegezve trapuntózok fel is találva ezzel egy új technikát (hehe). Fejben egészen jól kidolgoztam a technológiát, aztán kedden szembesültem vele, hogy gyakorlatilag nem működik vagyis ronda. Megcsináltam a kép alján látható borostyános lezárót, meg a világoszöld keretet, majd borzongva nyilvánítottam kuka-pozitívnak.
Jött a szerda, dolgoztam is, kerülgettem is, de nem volt kanalam nekiállni. Szerda estére a dolgozóban megint feltöltődtem fejben varrással, majd csüt. reggel elhatároztam, hogy akárhogy is, de befejezem, mert már eddig is rahedli sokat dolgoztam vele, és különben is, mérhetetlen sok a tanulsága, szóval legyen meg. Na, így lett ez.

A terv: térbelivé, kvázi domborművé tenni a képet, ezért - Dióhéj jól látja - az egyes elemeket külön készítettem el, trapuntó-szerűen domborítva egyes részleteket (ruha,haj), majd egymásra pakoltam.
A néni test nélkül, de már ruhában:

A néni már kibélelve, kistricelve:

Egy adag levél ragasztásra várva:

A borostyános elem kistircelve, kifordítás előtt:
(itt olyat csináltam, amit még sosem: szabadgépi varrással stirceltem körbe az elemet, vicces.)

Jó, a fej sajnos nem lett túl jó, mert ilyen finomságokra még mindig képtelen vagyok ilyen kis területeken szabadgépi tűzéssel.


 

Majd még csinálok olyat képet is, amin látszik, hogy hogy rétegződnek a holmik.
Na, így volt, tekintetes bíróság... :)


Az eredetit lefelejtettem, bár sokat ront a munka megítélésében :)

Kalligráfia - Irán - Évi

Nahát, szinte el sem hiszem, hogy második vagyok. :)))
Persze, hogy megint az utolsó pillanatban vagyok, 15 perce készültem el, 10 perce fotóztam. :)

Szóval:
Iránról nem sokat tudtam ezelőtt, tehát irány a wikipédia, ott kiolvastam, hogy milyen érdekes, változatos, ellentmondásos és küzdelmes volt a történelmük (részletek később a blogomon).

Aztán jött a flickr, kedvenc képkeresőm, na, hát itt megint kincseket találtam. A kedvenceim gyüjteményét később mellékelek a blogomra.

Két gondolatom volt, az egyik az ókori perzsa művészet, szorbászat, építészet fentmaradt remekei, a másik a mostani Irán, annak is vagy a kalligráfia gyönyörei, vagy a falfirkák.

Még külön volt Németország, mikor Berlinben láttam a perzsa falmozaikokat, hát borzongtam.
Aztán megnéztem most virtuálisan a Louvre, a berlini Pergamon és a teheráni Bastan Múzeum kincseit. Nagyon tetszenek. Csodásan kimunkáltak, gyönyörű maradandó anyagokból készültek, szóval fenséges mind.

Aztán itt voltak a falfirkák, amire véletlenül bukkantam, de aztán rá is kerestem, ebben a súlyosan vallásos, kemény szabályokkal működő országban ezt jelentette nekem a szabadságvágy egyfajta megjelenését, ráadásul szintén csodásak. Merthogy a perzsa írás számomra csodás...
És akkor már el is értünk a kalligráfiához, ami arrafelé van olyan nagy becsben, mint pl. Japánban. Megvolt ez a kép és már tudtam, hogy ez lesz a vége.

Tudom, technikailag egyszerű (bár az írás átvitele nem volt olyan szimpla "felfirkálom"-módszer), de én akkor is szeretem. Persze, hogy számított az időhiány, különben egy perzsaharcos-fejű, oroszlántestű, griffszárnyú lény trapuntóját látnátok most a képen.
Talán egyszer. Most nem volt rá idegrendszerem, nem éreztem az ujjamban a nyugodságot hozzá.

Azért fogadjátok nagy szeretettel...





A tintatartó (filc) és a papír (kemény vászon két réteg rag.vetexszel) közelről:

Penna (vászon körbetekerve festett molinóval, a festett darabért itt köszönet csoporttársamnak, V.Editnek) :

(u.i.: utóbb jöttem rá, hogy nem teszik rajta a színátmenetes cérnából a szél. Nem megy hozzá, majd később lecserélem.)