Namdaemun - Dél-Korea - Évi

(Nagyvégre tegnap este elkészült a mű, erre a számítástechnika tréfáiból adódóan (na meg egy értetlen rendszergizda révén) most jutottam hozzá a fényképekhez. Agybaj..., de ezt most hagyjuk.)



Ez itten kérem szépen A KAPU, na de úgy egyébként mi ez?
Mivel kissé extrémre sikerült a kapuábrázolásom, érdekelne, hogy rájöttök-e, hogy mi is ennek a képnek a lényege.

* * * * * * * * * * *

Hát jó, Ildi kitalálta (látta már), úgyhogy íme, ez egy tájékozódási csatornafedél a Namdaemun piacra menet.

Amikor még nem volt tervem, akkor modern épületet akartam. Amikor összebeszéltünk kapu-ügyben, akkor még inkább, mert nem volt túl eredeti ötletem a kapura. Erre utolsó előtti pillanatban szembejött ez a kép, és lőn, épület van rajta, A Kapu van rajta, de mégsem az. Mint a mesebeli lány a királyhoz menet...

És akkor a megvalósítás.
Azt tudtam, hogy falfesték lesz a zebra, na, de mire? Nem volt semmi normális PW-feketém, de az uramnak szerencsére volt egy játszós kopott fekete farmerja, most van neki egy ugyanilyen halászgatya kivitelben. :)
Arra kentem a valkidot jó sűrűn, azt meg hajszárítóval szárítottam. Már közben is gyűrögettem, száradás után meg először óvatosan, aztán kőkeményen gyűrtem meg. Sajnos így sem lett olyan szépen kopott, töredezett, mint egy igazi zebra, de már majdnem.



A csatornafedélre kellett volna valami szép bronzos, na, persze, hogy a festettek között egy sem passzolt. Aztán elővettem a titkos forrást: E.Margittól csöncsölt bútortextileket. És lőn, egy mintasorban találtam egy pont jó színűt, de a mérete kicsit kisebb volt a kelleténél. Mivel nem akadt jobb, a tervet igazítottam az anyaghoz, kisebb lett a kép.

Ennek hátuljára ragasztós vetexet vasaltam. Ezt azért, mert közben beugrott, hogy a múltkor hogy bosszankodtam az iráni quiltnél, hogy az aláragasztott anyagra rajzolt árnyék pöttyös lett a ragasztó pöttyöktől. Na, ide meg pont az kellett.
Átmásoltam skiccpauzsra a fő vonalakat, körbevarrtam,



megkrétáztam, majd kézzel (és ez volt a sziszifuszi moment) ráhímeztem a feliratokat.



Mivel kisebb lett a fedél, kisebbek a csíkok, ezért kellett neki egy kis keret, a festett piros mellett döntöttem, ami az életben még pirosabb, mint a képen. Nekem tetszik rajta (pedig, ha tudnátok, hogy egy ilyen momentumon is mit tudtam filózni...?!).


Valószínűleg nem írok olyan jól koreaiul, mint perzsául, Ildi, ezt oda ne add egy koreai diákodnak sem.
Közben büszke voltam magamra, de közelről azért látom, hogy dőlnek erre-arra a betűk. Ez van. Előrajzolni a minisége miatt nem nagyon tudtam.
Ja, és még egy tanulság született, kézi varrás előtt nem krétázunk, mert sikerült a fényes felületeket varrás közben összetapiznom, ezért itt-ott vesztett csodás bronzszerű csillogásából. És még utána is kellett krétáznom...
Szóval így esett.

Itt az eredeti:

Afrika királynője - ÉVI

Az ihletadó egy festmény volt (amit később teszek be, mert most nem találom...),
Volt több is, szinte csak ezekre az asszonykákra kattantam. Persze előtte engem is megérintett a maszáj szellő. :)
Viszont azt találtam, hogy az afrikai nők annyira szépek, kecsesek (főleg ezeken a festményeken), hogy
mindig visszatértem ehhez. Kénytelen voltam varrni egyet. :)

A munkáról csak annyit, hogy most nem kísérleteztem (hacsak a rozsdás festést nem vesszük annak, hát az tényleg kísérlet volt és nagy meglepetés, mert olyan penészes volt, mikor kivettem a zacsiból, hogy azt hittem, inkább fekete lesz, mint barna. De az leugrott róla, és alatta ott maradtak a szép rozsdafoltok.)
A jól bevált barátom, a kétoldalas ragasztó segített nekem. Szóval rajzol - átrajzol - felvasal - legózik (anyukát emleget) - felvasal - megtűz - beszeg volt a metód.
Ami előtte zajlott, azt élveztem leginkább, az anyagválogatás. Régóta volt nekem talonban egy-két drágaság (szó szerint), és annyira szerettem őket, hogy szinte alig vágtam le belőlük 5 év alatt. De most ők voltak a legmegfelelőbbek az első képen, ezek halmát láthatjátok.

BEFORE

És ez lett belőle.
(Fázisfotó sajna most nincs, mert nem volt nálam a jó kis fényképező. Az uram dolgozott vele...brühühü)

AFTER

A pofikáját és a karját a textilzsírkrétával és fehér ceruzával színeztem.

ÉS AZ EREDETI- Alkotója Jacques Leconte:

És megtaláltam Stiglinc nevű index-olvtársunk mozaik-hercegnőjét itt. Nézzétek meg, zseniális!

Gaucho

Amikor Ildi elárulta, hogy következő állomásunk Argentína, nekem azonnal a pampa ugrott be – jól van na, természetközeli vénám mindig előjön, lett légyen szó bármilyen témáról :-) – sokáig vívódtam, hogy a pampát milyen formában ábrázoljam, hogy ragadjak-e ki egy jellegzetes növényt, vagy csak úgy általánosságban, de aztán beugrott, hogy igazán jellegzetes élőlénye nem is növény, hanem állat, egész pontosan a szarvasmarha. Argentína marhatenyésztő nagyhatalom, mintegy 55 millió haszonállatot tartanak. S, hogy kik terelgetik ezeket a jószágokat? Hát a latin-amerikai "cowboyok", azaz a gauchók.

Keresgéltem ihletadó képek között, találtam egy grafikát, ami igazán megfogott az egyszerűségével és eldöntöttem, azt használom sablonnak a mola technikához. Mint azt a blogomban is írtam, hogy ha nekem egyszer valaki azt mondja, hogy önként és dalolva fogok molát varrni, körbemosolygom. :-)))

A háttéren valahogy nem is méláztam, az szinte egyértelmű volt számomra, hogy poncho legyen.
S hát végül, ez lett belőle:

Allah rózsái

Tudtátok, hogy 100 kilogramm rózsasziromból mindössze egy gyűszűnyi rózsaolaj származik? S, hogy egykoron 1 kilogramm perzsa rózsaolajért XIV. Lajos hat kiló arannyal fizetett?

Nagy gondban voltam Irán "megvarrásával", hisz anno nekem kimaradt Marokkó, így aztán nem élhettem ki az alkotási kedvemet az iszlám kultúrára vonatkozó obligát ábrázolásmódokkal, úgy mint mozaikok, lefátyolozott nők, mecsetek, miazmások...
Sokáig vekengtem, hogy mi is legyen, állandó és visszatérő kép volt előttem a Darya-i-Nur gyémánt mint az iráni koronaékszerek leghíresebb drágaköve, de azzal, hogy az utóbbi hónapban átlag napi 10-11 órákat dolgoztam, nagyon nem volt érkezésem arra, hogy igényesen meg is tudjam varrni.
Aztán egyszer csak bevillant a rózsaolaj, innen kezdve fejben pillanatok alatt kész is lettem a művel, már "csak" a gyakorlati megvalósítás maradt hátra - halkan súgom meg, hogy még meleg. ;-)))
A rózsákat szalaghímzéssel készítettem (mivel az olajrózsa mély rózsaszín, ezért a nagyobb rózsafejeknél két szálasan hímeztem, az egyik szál lila volt, a másik babarózsaszín), a levelek pedig szürke táskamerevítő+vasaló kombóval lettek ilyen decens módon hullámosak, nem tudom mennyire lehet a képekből látni.

Kalligráfia - Irán - Évi

Nahát, szinte el sem hiszem, hogy második vagyok. :)))
Persze, hogy megint az utolsó pillanatban vagyok, 15 perce készültem el, 10 perce fotóztam. :)

Szóval:
Iránról nem sokat tudtam ezelőtt, tehát irány a wikipédia, ott kiolvastam, hogy milyen érdekes, változatos, ellentmondásos és küzdelmes volt a történelmük (részletek később a blogomon).

Aztán jött a flickr, kedvenc képkeresőm, na, hát itt megint kincseket találtam. A kedvenceim gyüjteményét később mellékelek a blogomra.

Két gondolatom volt, az egyik az ókori perzsa művészet, szorbászat, építészet fentmaradt remekei, a másik a mostani Irán, annak is vagy a kalligráfia gyönyörei, vagy a falfirkák.

Még külön volt Németország, mikor Berlinben láttam a perzsa falmozaikokat, hát borzongtam.
Aztán megnéztem most virtuálisan a Louvre, a berlini Pergamon és a teheráni Bastan Múzeum kincseit. Nagyon tetszenek. Csodásan kimunkáltak, gyönyörű maradandó anyagokból készültek, szóval fenséges mind.

Aztán itt voltak a falfirkák, amire véletlenül bukkantam, de aztán rá is kerestem, ebben a súlyosan vallásos, kemény szabályokkal működő országban ezt jelentette nekem a szabadságvágy egyfajta megjelenését, ráadásul szintén csodásak. Merthogy a perzsa írás számomra csodás...
És akkor már el is értünk a kalligráfiához, ami arrafelé van olyan nagy becsben, mint pl. Japánban. Megvolt ez a kép és már tudtam, hogy ez lesz a vége.

Tudom, technikailag egyszerű (bár az írás átvitele nem volt olyan szimpla "felfirkálom"-módszer), de én akkor is szeretem. Persze, hogy számított az időhiány, különben egy perzsaharcos-fejű, oroszlántestű, griffszárnyú lény trapuntóját látnátok most a képen.
Talán egyszer. Most nem volt rá idegrendszerem, nem éreztem az ujjamban a nyugodságot hozzá.

Azért fogadjátok nagy szeretettel...





A tintatartó (filc) és a papír (kemény vászon két réteg rag.vetexszel) közelről:

Penna (vászon körbetekerve festett molinóval, a festett darabért itt köszönet csoporttársamnak, V.Editnek) :

(u.i.: utóbb jöttem rá, hogy nem teszik rajta a színátmenetes cérnából a szél. Nem megy hozzá, majd később lecserélem.)

KUBA: Bongó-bőgő - ÉVI

Kicsit szégyenkezve állok elétek, ugyanis most úgy érzem, erősen elkapkodtam a dolgot. Vagyis ez sem igaz, mert sokáig érleltem, aztán gyorsan megcsináltam.


De nincs kész.

Először az inspirációról. Tudjátok, hisz ti is ebben a beteségben szenvedtek: kering ezer dolog az ember fejében, próbál fejben varrni a közértben, a kocsiban, én még két műsoroldal megírása közben is, és próbálja annak megfelelően szelektálni a témákat, hogy mit sikerült fejben megvarrni, mit nem.
Már többeknek meséltem, hogy az uram a kihirdetés után öt perccel megmondta a frankót: "...nézel ki egy bárból, kis bár asztal, rajta rum és szivar, az utcán látszik egy régi Cadillac hátulja." Aha... jól van, pihenjél.
De a bogarat betette a fülembe, az autó állandóan ott nyüzsgött, és mindent kivert belőle. Aztán szűkült a kör, maradt az utca, akartam zenekart (mindig előrenyomult az a kék ház előtt földön ülő banda), na meg autót is. Aha, meg ahogy azt Gizike elképzeli...

És akkor maradt a zenekar, illetve hangszerek.


Jó kis tapasztalat volt eddig, hogy a realizmus nem könnyen megy rongyon, úgyhogy absztraháltam. Hehe.
És aki ebben segített (mert ez sem megy elengedett kézzel), az Alfred Gockel volt. http://www.gockelfineart.com/ Egyik kedvencem képem tőle a témában:


És heteken keresztül ment a fejben varrás, mire végre tegnap délelőtt a dolgozóban nekiálltam rajzolni...:



És utána hazajöttem, és tovább rajzoltam, mert rájöttem, hogy a hangszerek magukban nem érnek semmit:

Azt még előtte kitaláltam (talán még reggel, befelé az autóban?), hogy az alap házfalszínű egyveleg lesz, ezeket egy alapra rádolgoztam:

Azt hiszem, az alap után jött az az ötlet, hogy a hapsik meg aláragasztózott fekete csíkdarabokból lesznek. Tehát fekete anyagra felvasaltam a kétoldalas ragasztót, majd apró csíkokra, háromszögekre vágás , úgyhogy elkezdődött a rakosgatás. Először a bongós hapsi kirak, felvasal, majd a bőgős ember kirak, felvasal.

Aztán jött az, hogy csupasz a teteje, oda egy kis ablakrács, alulra valami jelképes járda.
Ezután már jónak ítéltem, és gyorsan alábéleltem, majd beszegtem.

Mégpedig azért, mert egyátalában nem volt öltetem arra, hogy hogyan kéne tűznöm, kell-e egyátalán. Semmi nagyon látszót nem szeretnék már rá, mert akkor elveszi a palikról a figyelmet, de hát lebeg a rongy, könyörgöm... egyetlen ötletem, hogy láthatatlan cérnával az alap osztásait árokban kézzel megtűzöm, de erről nem vagyok meggyőződve.

Tehát itt van most a vége:



Kérlek benneteket, segítsetek rajtam. És legyetek elnézőek amiatt, hogy a munkát ebben a periódusban ilyen fokon leegyszerűsítettem. :)

Nyugalom

Nem, ez nem a lelkiállapotom jelzője, hanem a művem címe. :)

(A cím kapcsán majd mesélek egy érdekes sztorit, de azt nem itt, hanem a most készülődő blogomban.)

Azt állítani, hogy az alant következő kép ihletadó, erős túlzás lenne, hiszen annyira megtetszett ez a kép, hogy igyekeztem a lehető legjobban lemásolni.
Nézegettem thai iparművészek munkáit, ott akadtam erre a festményre. Nekem annyit mindent mesél, hogy muszáj voltam hűen követni. :)



És íme a végeredmény.
Meg kell mondjam, vérzik egy pár sebből, de közben marha büszke is vagyok rá , mert ez az első tűfestésem. (Dióhéj, ezer hála és pusszantás.) Elsőhöz mérten nem olyan rossz, persze, ha nem selymet választok alapnak, akkor talán nem húzza ennyire össze, és nem kínlódok vele annyit.

És akkor a folyamat:

1. Készítettem a képről Photoshoppal egy kontúros és egy árnyalatos képet. A kontúrost szétvágtam, az lett a szabásminta. Majd megvarrtam színárnyalatosra az alapot és először felragasztottam, majd lecikcakkoltam az arany leveleket.

2. Utána tovább vágtam a kontúros képet, a kontrasztnak megfelelően, így alakítottam ki a pasi fő darabkáit.

3. Összevarrtam a drágát, majd jól összefirkáltam, hogy merre is kéne tűzögetnem. Itt jegyezném meg, hogy a Crayolának van egy gyerekfilce, Mini Markers néven, ami kimosható. Mivel kifogyott a jelölőfilcem, kicsit félve, de ezt használtam. Enyhe lögyböléstől is már leugrott az anyagról a végén, úgyhogy bátran ajánlom nektek. (Márti a csoportból, ezer hála és pusszantás a filcekért).

4. Ennél a pontnál kezdett remegni a kezem, mert mi van, ha nem sikerül a tűzés, és elrontom az eddig ígéretesen alakuló munkát. De csak nekikezdtem, így alakulgatott:

...tegnapi állapot:

...ma még dolgoztam az ügyön, aztán apával közösen azt gondoltuk, hogy ne tovább, innen már csak rombolni tudnék. :)

És akkor kipróbáltam Ildi géppapíros verzióját, jó széles cikcakkal, de sajnos túl sűrűvel is ahhoz, hogy a cérnák közül csak úgy egyszerűen kijöjjön a papír. Úgyhogy újabb félórát pityiszkáltam a varrat alól a papírt. :) Majd újabb kör cikcakk, most már még sűrűbben.

Itt a vége, fuss el véle...

Tanulság:

1. Megint tanultam egy csomó dolgot a saját munkámon, és persze fogok a tietekén is, Ildi örök hálám, amiért ezt csinálhatom. :)

2. Még több elővarrás, próbálkozás, így talán kimarad a zsugorodó selyem.

3. Imádtam... szeretem a végeredményt is, de a munkát még jobban. :))

Még annyit, hogy nagyon jól esett az együttérzésetek, jókívánságaitok és mellémállásotok.

Nagyon szeretek itt lenni. Köszönöm!

Északi fény

Nos, készen van. És pont határidőre.
Lehet, hogy látszik rajta - reményeim szerint igen -, hogy ő az Északi Fény egy fenyveserdőből nézve.
A története pedig a következő: emlékeztek, hogy fogékonyságom nem ezt az irányt jelölte ki elsőre, de aztán pár vázlat és annak átgondolása, hogy kicsiben nehezebb nagyot alkotni, mint nagyban, rávezetett arra, hogy kevés vagyok egy mutatós faúsztatáshoz. :)
Aztán jöttek a kisegítő gondolatok, sztereotípiák végiggondolása, de valahogy abba a Fényes könyvtárba mindig visszahúztam.
Aztán eljött az a pillanat, amikor már itt is nyüszítetttem nektek, és ez volt terméketlenségem csúcspontja.
Egyben vége is, hiszen rájöttem, hogy visszafelé vagyok kénytelen gondolkodni: mit mutatnak a festett anyagjaim? És lőn... az Északi Fény. Azért a biztonság kedvéért négy különböző anyagot nyírtam szét, mire a kellő színűre rátaláltam. :)))

Köv. probléma: hogyan sugározzon, és legyen mélysége? Itt játszott be rettenetes méretű függönygyűjteményem, kerestem a megfelelő organzát, így ebből is mindjárt kettőt sikerült készítenem. :) A ráncokat úgy helyeztem el rajta, hogy fércöltéssel levarrtam a vékony hajtásokat, majd megvasaltam, aztán kibontottam a fércet. Azt szerettem volna, ha ezek a ráncok nem lapulnak le, hanem kiállnak a képből. (Ebből csináltam kettőt, mire valahogy kinézett.) Túlképen plisszíroztam. :)))

Na, aztán jött a gyomorgöcsök netovábbja: hogyan gépitűzzek az organzára???
A próbavarrások elkeserítőek voltak, ugyanis akkor még nem volt alatta hátlap és a vatelin meg az organza, meg a keresztirányú lombtűzés úgy összehúzta az anyagot, hogy felé csökkent.

Az igazit ezek után tegnap reggel, tiszta fejjel megtűztem, került alá hátlap, nem mentem le nagyon a vászonról, így szinte alig rántotta meg a tűzés.

A gyöngyözés fokozás akart lenni, anélkül nagyon csupasz volt, kézzel meg nem akartam az organzába belevarrni.

Hát így történt... fogyasszátok egészséggel. :)