Lehet, hogy magamból indultam ki, de másokon is a fáradtság jeleit érzékeltem, most viszont örömmel látom, hogy mégis, mehetünk tovább ezen az úton - hisz - ugye - annyi megvarratlan ország van.
Az országot már egy korábbi kutyasétáltatás alatt kitaláltam, de úgy éreztem valami korlátozás kéne, nem nehezítésképpen, hanem mert szinte két országról beszélhetünk. De aztán mégis meggondoltam magam, hiszen a mai helyzet elválaszthatatlan a régmúlt történelmétől.
Szóval azt mondom, Egyiptom, remélve, hogy senki sem mondja, hogy semmi nem jut eszébe.... Tekintettel az év végi egyéb irányú kötelezettségeinkre, legyen a határidő 2014. január 20-a.
2013. november 11., hétfő
2013. november 9., szombat
2013. november 4., hétfő
Kanada dobozokban
Sajnos ezt a fordulót nem tudtam még megvarrni, mert a varrógépem és egyéb cuccaink dobozokban várakoznak kipakolásra. (Költöztünk) Internet is csak most lett 2 órája, de nem szeretném kihagyni Kanadát.
Kanada születése - Ildi
Már tegnap kész volt, de sötétedés után, és nem akartam vakuval készült képet feltenni.
A történetet már tegnapelőtt jeleztem: annak a sok tízezer bennszülöttnek (hivatalos kanadai elnevezéssel az "első nemzetek" tagjainak szerettem volna emléket állítani, akiket az első telepesek megjelenésétől a XX. század közepéig változatos módszerekkel kiírtottak. Annak a gazdag kulturális örökségnek, aminek a létét egészen a közelmúltig tagadták.
A szégyen egyik lehető legszégyenteljesebb elemét az ún. bentlakásos iskolák képezik. Magyarul sajnos viszonylag kevés érhető el erről, de az MTA Múlt-kor című folyóiratában találtam egy összefoglalót.
Bubble Jet folyadékba áztatott fehér pamutra nyomtattam ki a kanadai indián törzsek nevét, titánfehér shivával picit lefedtem. A piros juharlevelet szétvagdostam, és egymástól eltolva pakoltam fel úgy, ahogy a zászlóban van.
Az az egyetlen bajom vele, hogy akár Kanada széteséseként is felfogható, de utólag sem tudom, hogyan lehetne egyértelműbb a juharlevél összeállása. Talán még széjjebb kellett volna húzni???

2013. november 3., vasárnap
2013. november 2., szombat
"The big O" olimpiai stadion
A neten kutakodva találtam és választottam a montreáli
olimpiai stadion egy kivilágított,éjszakai képét.
1976-os nyári
olimpiai játékokra épült Kanada
legnagyobb, 56 040 fős, a „ The big
O” becenevet kapott stadiona, melynek 175 méter magas
tornya a világ legmagasabb ferde tornya.
A nyári olimpiai játékokon 178 magyar sportoló képviselte
országunkat. Az olimpián a magyar csapat 22 érmet – 4 arany- 5 ezüst- és 13
bronzérmet – nyert.
.Az olimpia után a Montreal profi baseball- és kanadai futball csapatok otthona
lett. Jelenleg különböző eseményeknek, koncerteknek, kiállításoknak, és egyéb
nagyszabású eseményeknek ad helyszint..
Az " ihletet" adó kép:
Ildi késik
Itt vagyok, nem vesztem el, csak harcolok az anyaggal... Egyelőre csak sztorit tudok mondani, mutatni majd később.
Történt, hogy a tallinni konferencián szinte véletlenül bementem két kanadai (egyik sem 'fehér') nő szimulációs játékára. Egy jó szimulációt - és ez az volt - nem lehet elmesélni, hanem át kell élni. Az elmesélhető, így szikár és nem egészen izgalmas történet a kanadai őslakosok kiirtásáról szól, az első odaérkezőktől egészen a XX. századi jogfosztottságukig. Ez egyrészt hozzátartozik a kanadai történelemhez, másrészt persze nem sokat hangoztatott, meglehetősen szégyenteljes folt (nagy folt) ebben a történelemben.
Mivel teljesen kívülállóként is mélyen megérintett a dolog, mindenképpen ezeknek a megalázott és elpusztított népeknek szeretnék emléket állítani. Egyelőre nem jutok dűlőre magammal, de ígérem, napokon belül itt leszek.

Alice Munro "a kanadai Csehov"
"Alice Ann Munro (leánykori nevén Alice Laidlaw) 1931-ben született az Ontario tartományban lévő Winghamben, Kanadában. Már tinédzserkorában eldöntötte, írónő lesz. Első novellája egyetemista korában jelent meg 1950-ben. Iskolai évei alatt pincérként és könyvtári kisegítőként is dolgozott, de az is előfordult, hogy nyári idénymunkaként dohányt szedett a földeken. A szárnyait bontogató írónő két év után otthagyta az egyetemet, és hozzáment James Munróhoz, akivel Vancouverben alapítottak családot. Három lánya született. Második gyermekét még egynapos korában elvesztette. 1963-ban férjével és két lányával a kanadai Victoriába költöztek, ahol Munro’s Books néven nyitottak egy könyvesboltot, mely a mai napig nyitva áll az olvasók előtt. Munro néhány évvel később elvált férjétől, és visszatért egykori egyetemének (University of Western Ohio) berkeibe, ahol zavartalan körülmények között dolgozhatott a művein. 1976-ban újra férjhez ment a geográfus Gerald Fremlinhez.
A kanadai Csehovként emlegetett írónő első novelláskötete 1968-ban jelent meg, azóta művei tizenhárom nyelven láttak napvilágot, melyek mindenütt nagy kritikai és közönségsikert arattak. Számos díj és elismerés birtokosa, elnyerte többek között az Egyesült Államok Országos Könyvkritikusi Körének díját és a rangos Giller Prize-t is. 2009-ben megkapta a Man Booker Nemzetközi Díjat, olyan jelölteket megelőzve, mint Ljudmila Ulickaja vagy Mario Vargas Llosa."
Ezt a képet azért varrtam, mert, ha eddig nem ismerte a világ, most már bizonyára jó páran fogják nézegetni ezt a könyvesboltot, hiszen ALICE MUNRO kapta az IRODALMI NOBEL DÍJAT 2013.évben.
Eddig nem olvastam a tőle semmit, de mivel elkészültem a Kultúra Quiltek "Kanada" A4-esével, most már megyek és a novelláit fogom olvasni :).
Az eredeti fotót is nézzétek meg:
Anne a Zöld Oromból, avagy a Prince Edward Sziget
Véletlen egybeesés, nem tudom, de nemrég vettem egy nagyon aranyos -
japán szerző által készített könyvet, amelyben Anne Shirley világát
muttatja be, hímzéseken keresztül. Így, amikor Kanadáról kerestem
motívumot, egyből adódott a téma: a Prince Edward Sziget. Lucy Maud Montgomery regényéből készült filmet gondolom mindenki látta. A könyvből kinagyítottam a sziget alaprajzát, rárajzoltam az anyagra, amire előzőleg már felvasaltam a 2oldalas vetexet. Anne alakját mindenképpen fekete árnyalakban képzeltem el.
A kék alap adott volt az óceán miatt. Mindkét anyag a festett anyagaim között "lapult". Kevés kézi hímzés, majd gépi tűzés a kék alapon, ez lett az én Kanadám.
2013. november 1., péntek
Maplesyrup
Bocsánat, azt hittem ma kell feltenni, de már látom, hogy tegnap kellett volna, de nem tolakszunk nagyon.
Nekem Kanada nagyon nagy. Minden van benne, és minden nagyon. Féltem, hogy ha nagyot harapnék, beletörne a fogam. Ezért csak egy igen kicsit haraptam, de még azt is meg kell magyarázzam, hogy mit ábrázol. Ez egy juharfa, és most csapolják belőle a nedvét, amiből lesz a juharszirup. A Maplesyrup.

Mackenzie- Delta Kanada
Ez volt az ihlet! Sokáig nem tudtam mit varrjak, nagyon nem ismerem Kanadát,csak azt tudtam, hogy hatalmas, már háromszor repültem felette, de hogy mi van lennt azt sajna sohasem láttam. Nem is akartam ebben a részben varrni, mert semmi nem jutott eszembe. A múlt héten a könyvtárban találtam egy könyvben képeket kanadáról és ott láttam meg a fenti képet, rögtön beugrott hogy ez tiszta "folt" ebből lehet valami foltmunkát varrni.
A Mackenzie folyó Észak-Amerika legmélyebb tavától a Nagy- Rabszolga tótól folyik a tengerig, vizgyűjtő területe európányi méretű.A deltatorkolat amelyen a folyó keresztülfolyik 80 km széles,kisebb nagyobb folyók, tavak tavacskák kis szigetek hálózata látható.
Megpróbáltam egy részét elképzelve megvarrni igy sikerült:

Kanada - Bélyeg formában
Kanadáról csupa olyan dolog jutott eszembe amit nem lehet megvarrni, persze kivéve a Niagara vízesést. Hideg van, sok francia él itt, nagy a magyar lakosság száma is. Úgyhogy maradt a képek nézegetése, amikor megláttam ezt a bélyeget. Rögtön megtetszett, számomra kifejezi Kanadát.
2013. október 31., csütörtök
KANADA
Kanda ,nekem 1956 jut először eszembe ,sok Magyar ember új hazája lett .Még kicsi voltam és sokszor halottam Kanadába ment, kivándorolt ,diszidált sok időnek kellet eltelni ,hogy megértsem, hogy miért .Ezért hímeztem egy kis juhar levelet is Magyar színekkel .
Fák játszottak jelentős szerepet a történelmi fejlődés és Kanada továbbra is a kereskedelmi, környezeti és esztétikai jelentősége minden kanadaiak. Maples hozzájárulnak értékes fából készült termékek, fenntartani a juhar cukoripar, és segít, hogy szépíteni a táj. Juhar, amely változó keménység, szívósság és egyéb tulajdonságait, a kereslet a padló, bútorok, belső fa, furnér, a kis fa-, és támogatja számos virágzó iparágak Kanada keleti. Maple is nagyra bútorok épület és kabinet-készítés.
1965 óta, a juharlevél volt a központi eleme zászlaja Kanada és a juharfa viseli a levelek vált a legfontosabb kanadai szimbólum, nemzeti és nemzetközi szinten. Juharlevél csapok és jelvények büszkén viselte a kanadaiak külföldön, és ismerik szerte a világon.
Bár a juharlevél szorossan kapcsolódik a kanadai, a juharfa soha nem volt hivatalosan elismert kanadai fás jelképe 1996-ig.
Sok kanadaiak az erdészeti ágazatban már régóta kérték, hogy a kormány jelölje ki a juharfa, mint Kanada fán jelképe. Most élvezheti a használata a juharfa, mint egy hivatalos szimbóluma népszerűsítése során Kanada, mint a világ vezető fenntartható erdőgazdálkodás.
Ez az általános juhar fajok éppen kikiáltott Kanada fán jelképe. A 150 ismert faj a juhar (genus Acer ), csak 13 őshonos Észak-Amerikában. Tíz ilyen nő Kanadában: cukor, fekete, ezüst, bigleaf, Red, hegy, Csíkos, Douglas, szőlő-és a Manitoba. Kivéve a négy faj őshonos juhar nagy fák. Legalább az egyik tíz faj nő természetesen minden tartományban.
Minden tartomány hoztak létre fás emblémák és ez embléma egyik fontos eleme a családon belül a nemzeti jelképek.
A juhar fa hivatalosan kikiáltotta nemzeti fán Kanada jelvénye április 25-én 1996-ban. Azt tették közzé a kanadai Gazette május 15-én 1996-ban.
(Ma elegem van a fa levéllel mivel a fák az udvarunkba leveteték szép ruhájukat és azt össze kelet takarítani.Na ekkor jött a fa levél ötlet . )
2013. szeptember 8., vasárnap
Egy újabb forduló
Először is elnézést, hogy majd' egy hétig nem jelentettem be a következő fordulót, de eleinte nem tudtam, utána meg teljesen kiment a fejemből.
Visszatekintve érdekes volt, hogy Írország mennyire hidegen hagyott benneteket. Magamból kiindulva azt hittem, ez nagyon könnyű lesz, pontosabban nehéz, mert annyi minden fog eszetekbe jutni. De nem baj, ez van, ami elkészült, az igazán mutatós lett: a táncosok meg a sok zöld.
Sajnálom, hogy többen vis maiort jelentettek, de a nyár az nem igazán kedvez a varrogatásnak. Halogatjuk-halogatjuk, utána meg már a gyerek/unoka iskolája után kell rohanni.
Ha még van itten valami alkotókedv és lelkesedés, akkor most olyan országot mondanék, ami ugyan nagy meg "híres", de én mégis nagyon, de nagyon keveset tudok róla.

Na, Ti mit tudtok? És mit találtok inspirálónak? Varrjunk együtt Kanadát 2013. október 31-ig.
2013. szeptember 2., hétfő
Ezt nem gondoltam volna!
Már megint üres kézzel állok itt, pedig nem volt olyan nap, hogy (elméletben) ne foglalkoztam volna Írországgal. Nem mentegetőzöm, nincs mentségem.
Viszont megosztanám veletek az ír tánc kialakulásának titkát :-D , ha van rá öt percetek:
http://www.youtube.com/watch?v=U2NfIQAhwQ4&feature=player_embedded

2013. szeptember 1., vasárnap
Smaragzöld félszigetek, Moher sziklák
| Pótoltam a tűzéssel elkészült képet! |
"A tengeren ringatózó hajóról nézve Írország partjai egymásra torlódó sziklák hatalmas falaként tűnnek fel. Madártávlatból pedig mintha csontos, zöld ujjak nyúlnának az óceán felé. Földjén állva kőfalakkal szegélyezett zöld felületek darabolják szeszélyesen a tájat, követve a domborzat hullámzását. A föld, az ég és az óceán tökéletes harmóniájának lehetünk tanúi itt, Írország nyugati részének smaragdzöld félszigeteinél. Írország múltjának emlékei végigkísérik a nyugati partot. A vidéken a mai napig is álló épületmaradványok, földsáncok tanúskodnak arról, hogy már az i.e. 4. évezredben is éltek itt emberek."
Sok tanakodás után ismét az akrillfestéket választottam.
Sok tanakodás után ismét az akrillfestéket választottam.
Írország:(
Csak le jelentkezem, vagyok . Sajnos ötlettelen voltam mert ezt se fogom tudni azt se fogom tudni meg oldani ,de már látom sok mindent meg tudtam volna oldani ,csak neki kellett volna állni :( igyekszem pótolni
Ghillies
Az ír tánccal kapcsolatban ismertebb talán a kemény, kopogós cipő. A
ghillies rugalmas bőrből készült puha cipő. A táncosok korábban gyakran
táncoltak mezítláb, majd a XX. sz. első felében kialakultak a versenytánc
szabályai, és ekkoriban vezették be ezt a puha cipőt. A kemény cipőknél aztán megjelent az üvegszálas változat, ami megváltoztatta a tánc stílusát, tartalmát is. Eleinte pénzérmét ragasztottak a cipőre,a mostaniak sokkal hangosabban kopognak.
A quiltem már készen volt, de néhány napig nem voltam itthon. Remélem, nem túl késő most feltenni a képét. Szövegelés helyett inkább mutatom is. Elég minimalista. Előbb papírra festettem, majd nyomtattam és varrtam. (A színes keret csak a fotózás háttere.)
Írország
A helyzet az (nem szépítem, nagyon sajnálom), hogy bár a tervek és a képgyűjtés több mint egy hónapja várta a végleges quilt ellészültét, egy olyan életszakaszba kerültem, hogy nem bírtam leülni a gép elé, nem fogtam a kezemben sem ollót, sem tűt, sem anyagot hetek óta. Így aztán maga a kép sem készülhetett el. Ami nem jelenti azt, hogy én ezzel így elégedett vagyok, remélem, hamarosan visszatérnek a dolgaim a régi kerékvágásba és be tudom majd fejezni a fejemben élő képet. Borzasztóan sajnálom, nem gondoltam, hogy valaha is ilyen magyarázkodós posztot kell írnom, ami nagyon rossz érzés, mert nagyon szeretek veletek varrni és várom, hogy lássuk egymás munkáját...
Tara hegy
Tara hegy
Tara a Kelta Írország nagykirályainak székhelyévé vált. A leghíresebb közülük Cormac Mac Airt volt, aki i.sz. 3. században uralkodott. A hegyen lévő erődítményen belül (nagy gyűrű) az egyik gyűrűt Cormac Házának (Cormac's House) nevezik, bár az idegenvezető szerint csak a keresztények nevezték el így. A másik gyűrűt, ami egy őskori sír köré épült Király Trónjának (King's Seat) nevezték el.
A jelenleg Király Trónja tetején álló kő (Lia Fáil), eredetileg a Túszok dombja halomsír bejárata előtt állhatott, mint Knowthban is látható erre példa. A legenda szerint, csak az lehet Írország következő nagykirálya, akinek a nevét a kő hangosan kiáltja a szélbe ha a jelölt azt megfogja. :)
Képem anyaga saját festésű vászon és géz.Felületét shíváztam.
Írországról nem sok ismeretem van.A mi eszembe jut: Az ír
szabadságharc,Elfújta a szél, a tánc és Michael
Flatley és hogy szép zöld a táj.
Képeket nézegetve találtam erre a Tara hegyet ábrázoló érdekes fotóra. Olyan, mint egy arc..
A története is érdekes, így erre esett a választásom.
Tara hegy a késői kőkorszak óta fontos mitikus központ. A
domb tetejéről az idegenvezetőnk szerint Írország 1/5-e (13 megye) látszik, a
többi csak azért nem, mert görbül a Föld. Semmi nem áll az útjába, nem egy
magas hegy, inkább csak egy domb, mégis messzire el lehet látni a tetejéről.
A domb szélén, közel a temetőhöz egy halomsír található, rács van a bejáratnál,
nehogy az ott található faragott köveknek nyoma vesszen. A halomsír, avagy a
Túszok dombja (Mound of the Hostages) a legöregebb műemlék a területen, építése
i.e. 2500 és 3000 közé tehető. A 4 méter hosszú és 1 méter széles sír 3
fülkéjében elhamvasztott emberi maradványokat találtak. Tara a Kelta Írország nagykirályainak székhelyévé vált. A leghíresebb közülük Cormac Mac Airt volt, aki i.sz. 3. században uralkodott. A hegyen lévő erődítményen belül (nagy gyűrű) az egyik gyűrűt Cormac Házának (Cormac's House) nevezik, bár az idegenvezető szerint csak a keresztények nevezték el így. A másik gyűrűt, ami egy őskori sír köré épült Király Trónjának (King's Seat) nevezték el.
A jelenleg Király Trónja tetején álló kő (Lia Fáil), eredetileg a Túszok dombja halomsír bejárata előtt állhatott, mint Knowthban is látható erre példa. A legenda szerint, csak az lehet Írország következő nagykirálya, akinek a nevét a kő hangosan kiáltja a szélbe ha a jelölt azt megfogja. :)
Képem anyaga saját festésű vászon és géz.Felületét shíváztam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

.jpg)
.jpg)