2008. március 3., hétfő

Nyugalom

Nem, ez nem a lelkiállapotom jelzője, hanem a művem címe. :)

(A cím kapcsán majd mesélek egy érdekes sztorit, de azt nem itt, hanem a most készülődő blogomban.)

Azt állítani, hogy az alant következő kép ihletadó, erős túlzás lenne, hiszen annyira megtetszett ez a kép, hogy igyekeztem a lehető legjobban lemásolni.
Nézegettem thai iparművészek munkáit, ott akadtam erre a festményre. Nekem annyit mindent mesél, hogy muszáj voltam hűen követni. :)



És íme a végeredmény.
Meg kell mondjam, vérzik egy pár sebből, de közben marha büszke is vagyok rá , mert ez az első tűfestésem. (Dióhéj, ezer hála és pusszantás.) Elsőhöz mérten nem olyan rossz, persze, ha nem selymet választok alapnak, akkor talán nem húzza ennyire össze, és nem kínlódok vele annyit.





És akkor a folyamat:


1. Készítettem a képről Photoshoppal egy kontúros és egy árnyalatos képet. A kontúrost szétvágtam, az lett a szabásminta. Majd megvarrtam színárnyalatosra az alapot és először felragasztottam, majd lecikcakkoltam az arany leveleket.




2. Utána tovább vágtam a kontúros képet, a kontrasztnak megfelelően, így alakítottam ki a pasi fő darabkáit.






3. Összevarrtam a drágát, majd jól összefirkáltam, hogy merre is kéne tűzögetnem. Itt jegyezném meg, hogy a Crayolának van egy gyerekfilce, Mini Markers néven, ami kimosható. Mivel kifogyott a jelölőfilcem, kicsit félve, de ezt használtam. Enyhe lögyböléstől is már leugrott az anyagról a végén, úgyhogy bátran ajánlom nektek. (Márti a csoportból, ezer hála és pusszantás a filcekért).






4. Ennél a pontnál kezdett remegni a kezem, mert mi van, ha nem sikerül a tűzés, és elrontom az eddig ígéretesen alakuló munkát. De csak nekikezdtem, így alakulgatott:





...tegnapi állapot:




...ma még dolgoztam az ügyön, aztán apával közösen azt gondoltuk, hogy ne tovább, innen már csak rombolni tudnék. :)





És akkor kipróbáltam Ildi géppapíros verzióját, jó széles cikcakkal, de sajnos túl sűrűvel is ahhoz, hogy a cérnák közül csak úgy egyszerűen kijöjjön a papír. Úgyhogy újabb félórát pityiszkáltam a varrat alól a papírt. :) Majd újabb kör cikcakk, most már még sűrűbben.


Itt a vége, fuss el véle...


Tanulság:

1. Megint tanultam egy csomó dolgot a saját munkámon, és persze fogok a tietekén is, Ildi örök hálám, amiért ezt csinálhatom. :)

2. Még több elővarrás, próbálkozás, így talán kimarad a zsugorodó selyem.

3. Imádtam... szeretem a végeredményt is, de a munkát még jobban. :))




Még annyit, hogy nagyon jól esett az együttérzésetek, jókívánságaitok és mellémállásotok.

Nagyon szeretek itt lenni. Köszönöm!

15 megjegyzés:

Ledeczki Anna írta...

Nagyon tetszik a képed, és külön tetszett, hogy ennyire részletesen ismertetted a készítés folyamatát is. Egyrészt ebből rengeteget lehet tanulni, másrészt pedig nagyon izgalmas megismerni az alkotó gondolatait, döntéseit, mit miért csinált úgy ahogy... amíg elkészült a végleges változat.

36évi írta...

Még annyi mindent tudtam volna mesélni, de egyszer elszállt az egész a majdnem kész bejegyzésemmel, meg aztán így is olyan hosszú lett. :)
Örülök, ha tetszik. Azért majd fotózok egy jobbat is, mert úgy látom, szögből csináltam, így kicsit összeszűkül a pasim feje.

dalia írta...

évi nagyon-nagyon jó lett, megérte rá várni!

dióhéj írta...

Ujjongok!
Nagyon nagyon klassz! A fázisfotókért meg külön köszönet :-)

Kicsoda írta...

Ez egy nagyon jo darab lett, szerintem siman felul multad vele, amiket eddig csinaltal! Tudod Evi, ez olyan fura,hogy az ember mit lat hibakent. Az hogy selyemre tetted jo doltet volt, foleg, hogy a selyem gyurodott es adott egy texturat az egesznek. Ha szerencsesebb vagy jobban meggyurodik:-)))))
En is orulok es koszi a fotokert.

36évi írta...

Kösz, drágáim!

A gyűrődésről: ha irányíthattam volna, akkor jól jött volna (mint ahogy ugyanez a hiba a finnél hasznos volt). De a kép egy kőszoborról szól, ezért szerettem volna, ha tükörsima lenne, mint a gránit. Egyébként az orránál annyira összement a körvonal, hogy alá is tettem egy plusz flízdarabot, domborodjon kedvére. :)

Polyák Ildikó írta...

Évi, drága, a másik hangszórót neked utalnám. Ugyan nem nagy híve vagyok az ilyen aprólékos realizmusnak, de megemelem a kalapom.

36évi írta...

Hú, tudtam, ezért is voltam kíváncsi a véleményedre. És örülök a hangszórónak. :DDD

Trudi írta...

Évi, ez csúcs, ha valamikor, hát most sárgulok...

dixike12 írta...

Szóval akár kell értékelni akár nem nekem ez jön be nyerőnek, meg dióhéj nője?? Szuper darabok, és örülök hogy jól vagy

gubike írta...

Évi, csúcsszuper! Hatalmasnagy gratula és meghajlás.

36évi írta...

Köszönöm nektek, és viszont meghajlás! :)))

kastanie írta...

azt is nagyra értékelem, hogy bármit, amit kitlálsz, képes vagy megcsinálni

agibo írta...

Most nézem, hogy Neked meg nem írtam semmit! Jó lenne valami nagyon okosat, de nem nagyon megy. (Mitől is menne?) :D
Csúcs ez is, mint a finn quilted is. A részletes leírásért, pedig külön köszönet. Valószínű, tanulmányozni fogom még.

Mártamásé írta...

Szó bennszakad, hang fennakad...