2009. szeptember 3., csütörtök

Nagyon jó!

Itt vagyok, én is és üdvözlöm az ötlelet! Csak a tőlem megszokott módon, csetlek-botlok, de igyekszem fejlődni:)
Üdv mindenkinek!

2009. augusztus 26., szerda

Egyszer a jó dolgoknak is vége szakad ...

Kedves Barátnőim!

Először azt gondoltam, hogy emailben írom meg ezt a levelet, mert hogy túlságosan személyes lesz, de meggondoltam magam: lássa csak mindenki, miről is szólt ez a történet.

Amikor 2007. december 6-án elindítottam ezt a projektet, nem sejtettem, hogy ilyen sokáig fog tartani. Tudjátok, "kiválogattalak" benneteket, nem elsősorban képesség szerint, hanem inkább elszántság, foltvarrói lelkesedés és újra való nyitottság szempontjából. Bár az általam meghívott 15 nőből hárman nem vállalták, de szerencsére jött helyére három önként jelentkező, és 15-en tényleg elszántak, lelkesek és nyitottak voltunk.

Aztán Martam gyors kiszállása után majd másfél évig változatlan felállásban dolgoztunk. Emlékeztek, tavaly szeptemberben nálam még az induló csapat volt. Aztán elindult a fluktuáció, többeknek teherré vált már a hathetenkénti ismétlődés, ezért aztán úgy gondoltam, a csúcson kell abba hagyni.

Elkészítettünk fejenként 12 képet, azaz összesen 180 darab (!) műalkotást szültünk. És - talán kicsit beképzelten hangzik - most a fehérvári kiállítást nézve, nem hiszem, hogy van okunk szégyenkezni sem az ötletek, sem a megvalósítás területén. A hat felvarrt országunkat az ország több városában kiállították, megjelentünk a Színfoltokban, itt-ott blogokban is feltüntek bizonyos darabok. (A másik 180-at is fel kéne kasíroznunk!)

Személy szerint elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy jó kis csapat alakult ki. Tudom persze, hogy sokan (néha persze én is) sokszor féltek a következő fordulótól, de azért úgy látom, sokat tanultunk is - mindenféle szempontból. Sok-sok gyönyörűséget fedeztünk fel egymás számára a világból: tájakat, embereket, szokásokat, KULTÚRÁKAT. Rájöttünk, hogy a textilen kívül mi mindent lehet beleépíteni egy-egy munkába, új anyagokkal ismerkedtünk - feszegettünk a határainkat. Megtanultuk a 20x30 cm méret korlátait - ámbár néhányaknak ez nem volt korlát:) Sokatoknak sikerült mindent egy stílusban megcsinálni, magyarul kialakítani egy egyedi hangot: legyen ez aprólékosság, technika, színvilág és sok mindenféle.

Összességében, kedves barátnőim, köszönjük meg egymásnak a tanultakat, és akinek van kedve, remélem, velem tart a következő projektre!

Szeretettel:

Polyák Ildi

2009. augusztus 10., hétfő

Kiegészítés

Most értem ide kicsit ráérősebben.
Megírtam a szöveget a képhez, a korábbi bejegyzésnél olvashatjátok.

2009. augusztus 7., péntek

Székelyföld

Először is ezer bocs és anyamedve a hosszadalmas késésért... Táborszervezés+levezénylés (aki csinált már ilyet tudja miről beszélek, de azt hiszem különösebb önimádat nélkül mondhatom, hogy megérte a belefektetett munkát), a Kultúraquiltek pedig háttérbe szorult...

Aztán ugye jött a Nagy Talány, hogy mi is legyen - hisz szívemnek legmélyebb csücske a poros Bácska, ahova a gyökereim nyúlnak, azon belül is a Tisza-part, de hát azt Magyarországnál "elsütöttem". Utána - számomra - egyértelmű, hogy csakis Székelyföld jöhetett számításba, lévén 20 éve már oda IS hazajárok. :-)
Nagyon sokáig variáltam magamban, hogy mit is lehetne - aztán jött az ötlet, hogy mi lenne kifejezőbb, mint a népviselet, illetve a tulipán, mint motívum. Hááát, ilyenre sikeredett (a készítés menetét majd a blogomban ismertetem):




2009. július 29., szerda

ElizAnikó - Dán tengerpart

Én is egyfajta válságban voltam az utolsó időben. Az időmet vagy rosszul osztottam be, vagy túl sokat vállaltam be, de a hullámok kezdtek összecsapni a fejem felett.
A nyaralás előtt mindenképpen meg akartam varrni ezt a quiltet. Nem lett belőle semmi.

Amit akartam, azt technikailag nem tudtam kivitelezni. Igaz még nem jártam a Plitvicei tavaknál, de vágyálmaim között az első helyen szerepel. Ezt akartam megvarrni, tavakkal, vízeséssel, stb. A vízesés lett volna a lényeg.

Nem jött össze.

Ígyhát kiléptem az álomvilágból, és kutakodtam az emlékeim között. Eliza döbbentett rá, hogy amikor Dániában voltam, mennyire oda voltam meg vissza, hogy én már láttam a tengert. No igaz nem olyan volt, mint amire vágytam, de mégiscsak érdekes volt. Habzott nagyon, és sok hordalék volt a partján.
Ezt próbáltam megvalósítani.

Sajnálom hogy ilyen sokat késtem, de egy időre leblokkoltam a vízesés sikertelensége miatt.
Össze kellett szednem magamat.



Ezt a csillagot onnan hoztam, örülök, hogy a kezembe akadt pont most :

Pamukkale - Évi








Nem volt egyszerű választani, mert hirtelen annyi szempontom támadt. Olyan helyet válasszak, ahol már voltam? Vagy olyat, ahová nagyon vágyom? Vagy csak egyszerűen olyat, ami innen nézve nem egy nagy szám, de mindig szívesen visszamegyek oda?
Mindháromra volt válaszom, végül az elsőnél döntöttem.

1995-ben voltam egy törökországi tengerparti nyaraláson, és nagy szerencsémre befizettünk egy fakultatív programra, Törökország beldejében található Pamukkale meglátogatására.
Feledhetetlen élmény volt, és remélem, visszajutok oda családkámmal is, látniuk kell.

Wikipédia ezt mondja: "Pamukkale, amely szó szerinti fordításban „gyapotvárat” jelent, a világ egyik ritka csodája, az UNESCO világörökség része. A természeti képződmény Törökországban található, 20 kilométerre Denizlivárosától. A hófehér mészkőmedencéket a földfelszín alól feltörő, kalcium-hidrogénkarbonátban és szén-dioxidban gazdag, körülbelül 35 °C forrásvíz hozta létre, amikor lezúdult a domboldalon.
A legenda szerint II. Euménosz pergamoni király lánya váratlanul megbetegedett, és a tudós doktorok nem találták baját. A király jutalmat ajánlott annak, aki meggyógyítja. Egyszer felbukkant egy idős orvos, aki azt javasolta a királynak, vitesse leányát a közeli hegyre, ahol gyógyító erejű forrás fakad, a leány vegyen fürdőt és igyon a vízből. Miután a király lánya valóban meggyógyult, II. Euménosz várost építtetett a helyre fürdőkkel. A város neve Hierapolisz lett, „Szent Város”, ahol többek között a Római Birodalom uralkodói is megfordultak."

Fürödtem a vizében, megnéztem a domb tetején elterülő csodás Hierapolisz romjait, Egyszóval feledhetetlen. Olyan a medencében ülni és nézni a domb alatti tájat, mint a hollywoodi filmeken azok a házak, ahol a medence széle nem látszik, csak az alatta lévő táj. Tudjátok...
Egy időben lezárták a turisták elől, mert apadt a forrás vize, de úgy hallottam, újból megnyitották.

A technikával sokat vesződtem, annyira jól kitaláltam a dolgot, aztán rá kellett döbbenjek félúton, hogy pont nem jól gondoltam. Flízeket pakoltam egymásra, majd azt tűztem. Így sikerült elérni, hogy a domborodó medencealjak laposak lettek, a medenék felületei viszont dudorodtak. Na, ezt nem gondoltam át kellőképpen.

A készítésről majd írok részletesen a blogomban, nektek mutatom a végereményt, amiben sok-sok-sok gépi tűzés (először tűztem BSR nélkül, és állítom van élet nélküle), rengeteg áés többféle flíz, ragasztófóliával felnyalt műszálas selyem (még Máta néni örökségéből) és az elmaradhatatlan textilzsírkréta leledzik.


Ez itt napsütötte felvétel:


Mivel bénáztam egy kicsit, a kép alja összement (van alatta, de nem túl jó). Erre a nagyobb területre valszeg felügyítem valahogy a nevét, hogy tényleg képeslap fazonja legyen. :)

2009. július 28., kedd

Dituka Irországa


Dituka az egész heti táborozás miatt nem tudja feltenni a képét engem kért meg , majd ha visszajön jön a szöveg is.

2009. július 27., hétfő


Jaj, a kép!!! Bocsánat!

Petra - Jordánia


Nem olyan helyet választottam, ahol jártam, hanem ahová mindig is szerettem volna elmenni: ez pedig Petra, Jordániában. A világörökség része, a "sírok városa", titokzatos hely, hiszen építői a jordán sivatag szinte legeldugottabb pontjában vésték ki a sziklafalakból, ide ma is csak lóval, vagy gyalogszerrel lehet eljutni. A sziklaszorost a helyiek sik-nek nevezik, amely több mint egy kilométeren át, csatornaként kanyarog a sziklák testében. A nyomasztó út hirtelen véget ér, s egy természetes, sziklafallal övezett térre érünk, ahol velünk szemben a semmiből felvillan az el-Kasnehet, Petra leghíresebb szentélye, a kincstár. Vasoxidtól vöröses színe csak úgy ragyog. Az építészeti formák egyértelművé teszik a görök hatást. A nabateusok az i. sz. 1. sz.-ban teremtették a sziklavárost, ahol 20000 ember lakott. Pontosan nem lehet tudni, mi célt szolgált az építmény, lehetett kincstár, de templom vagy temetkezési hely is.
Ezt a képet választottam, nagyon egyszerűen stifttel ragasztottam fel, majd letűztem, illetve kicsit árnyékoltam itt-ott olajpasztellel. Igazából a színek visszaadására törekedtem, nem annyira minden apró részlet lemásolására.

Egy kis Ausztria-egy kis Hundertwasser

Azért pont Ausztria és azért pont Hundertwasser, mert már régóta meg akarom csinálni ezt a képet. Ez egy jó alkalom:)

A bal felső részt, a pepitát, külön elkészítettem kétoldalas ragasztóra, a többit csak feldobáltam, és letűztem. De nem olyan rusnya fehér cérnával, mint amilyennek a fotón látszik. A valóságban nem ugrik ki annyira a tűzés.Szóval, a munka sooookkal szebb, mint a róla készült fotó:)

Az ablakok elkészítéséhez megint kétoldalas ragasztót használtam, és egy kis organzát is, de ez se látszik a fotón...

És megint jön a majré. hogy sikerül-e fekvő képet mellékelnem...

Kedves külföldi helyem: a tenger mélye

Nekem a legkedvesebb külföldi helyem mindig éppen az aktuális, így a téma kiválasztása nem volt éppen egyszerű. Először egy ausztriai sípályára gondoltam, aztán a kilátásra a Székelykőről, de dobogós helyen állt még a TENGER is. Mindegy melyik. Nagyon szeretek a víz alatt "bóklászni". Kagylókért, kincsekért lemerülni. Tehát nekifogtam a tenger alatti világ megvarrásának. (Legalábbis egy darabkájának.)
Először anyagot festettem, mert egy darabból szerettem volna készíteni a képet. Colombust használtam. Összegyűrögettem a nedves anyagot, beletettem egy nagy nylonzacskóba, majd beszórtam különböző színű festékporral. Öntöttem még rá egy kevéske sós vizet, és az egészet még összenyomkolásztam egy kicsinykét. 2 percre beletettem a mikróba. Jól felforrósodott. Kicsit hagytam hűlni, majd jól kiöblítettem. Itt még látszik, hogy sok fehér folt maradt benne, ezért megismételtem az előzőeket. A végeredménnyel igen meg voltam elégedve. Gondoltam egészben hagyom, de rájöttem, hogy nagyon nagy munka lenne megtűzni, befejezni, tehát csak egy szokásos méretű darabkát vágtam ki belőle.

Különböző színátmenetes tűzőcérnával megtűztem, majd néhány tengeri herkenytyűt, némi flittert és gyöngyöt varrtam még rá. Nem sokat, mert azt akartam, hogy a festett anyag érvényesüljön.

Íme a kész munka.

Prága

Még teljesen nincsen kész, részletfotókat teszek fel addig, sehogyse találom az idézett szöveget, amit géppel rá szeretnék hímezni.









beszúrtam inkább ide a linket, mert most látom, hogy hozzászólásban nem linkül meg.

Dubrovnik - az első...

Sok kedvenc helyem van, amihez szép emlékek kötődnek Európa egyik-másik szegletében.
Ebből kifolyólag sokáig dilemmáztam, melyiket szeressem. Hegyet? Vizet? Nevezetes épületet?

Végül az első külföldi emlékem mellett kötöttem ki. Talán mert meghatározó volt az utazási szenvedélyünk kialakulásában.

9 éves koromban jártam először a tengernél, Dubrovnik mellett kempingeztünk. Soha nem múló szerelem alakult ki a tenger és családunk minden egyes tagja között. Azután 2-3 évenként folyamatosan mentünk Jugoszláviába majd Horvátországba. Aztán én abbahagytam (a zuram a hegyvidéket preferálja...), de a többiek folytatták - a szüleim épp tegnap hozták vissza a lányainkat 1 hetes nyaralásról - onnan.
Szóval Dubrovnik. Az emlékeket "scrapbook"szerűen próbáltam visszaadni. Mintha régi fotók, rajzok lennének gombostűzve a hullámzó alapra.

Egy kitépett noteszlapon az erőd egyik bástyájának tollrajza, a palota éjszakai díszkivilágításban, egy bástyatorony - a háttérben a valószínűtlenül kék ég és víz.
Eredetileg ennyit terveztem, de az alapra felpakolva talán túl szellősnek tűnik az összeállítás, így lehet, hogy csinálok még 1-2 "fotót" és akkor rögzítem majd őket véglegesen.
Technika: a kis képek vetexre vannak vasalva. A "noteszlap" lyukai irodai lyukasztóval készültek. A kagylókat még ki kell fúrni, hogy fel tudjam őket varrni.

Chilkoot -Márta néni


Mióta játszunk ezekkel az országokkal, azóta izgat engem, hogy hátha egyszer Alaszka. De nem.
Kedvenc helyemnek nem nevezhetem, mert szerencsére nem jártam ott, pláne akkor nem, még nagyanyám se született meg mikor a kép készült. A kedvenc helyemet Violini - bár nem beszéltünk össze - megcsinálta helyettem.
Az én szememben ez az emberi erőfeszítés legkeményebb monumentuma ez a 800 méter, ahol 300 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeni emberek tízezreinek, ha el akartak jutni álmaik földjére. És nem egyszer, mert a tonnányi felszerelést hány részletben tudták áthordani... Tehát én így tisztelgek előttük...
Technikailag úgy kezdődött, hogy kerestem 15 féle fehéret, alávasaltam a vetexet, raktam így, raktam úgy, aztán kidobtam az egészet. Rájöttem, hogy nem lehet a hegy izgalmas, mert a lényegről elveszi a figyelmet. Így aztán egy vliesre pancsingoltam az alapot, és kihímeztem a kis pálcikaemberkéket.
Érdekes, hogy eddig minden felrakott munkán egy porszem az ember.

Violini Tátrája


Kép elkészült időben, de annyi időm van csak most itthon, hogy egy előredátumozott postban betegyem a képet, szöveget jövő hétvégén fogok tudni írni. Addig is izgulok ott a távolban, milyen lehet a ti kedvenc helyetek, és majd jövök és nézegetem őket szombaton.
És akkor bővebben:
A Tátra szlovákiai oldala számomra ősélmény. Voltam ott már az anyám hasában, és óvodásként többször, és tábori kirándulásokon, és családi túrán szülőkkel, aztán férjjel, később saját gyerekeimmel, és ott döbbentem rá 14 éve arra is, hogy életemben először anya leszek - merthogy nem bírtam rá sem nézni az erdei málnára :-)
Én most mégis a lengyel oldal felőli látképet varrtam meg. Ennek oka, hogy nem jártam ott - még. Kicsit kifejtve: volt egy nehéz időszakom, amikor kellett a magány, és menni, gyalogolni kellett - az nagyon megnyugtatott és feltöltött. Szerveztem hát magamnak egy egyszemélyes túrát, gyalog a Tátrán át, a Csorba-tótól Zakopánéig. Ez 2X10 órás út a Rysyn át (nem véletlenül ez az egy út van kivarrva a képen végig). A Rysyn egyszer jártam előtte, és lenyűgözött, hogy egy hegy teteje az országhatár. Egyszer vissza akartam jönni, és megnézni a mélyben a Morskie Okot, és átmenni a csúcson át abba a másik országba, ahol sosem jártam.
El is jött az ideje. Telepakoltam egy nagy hátizsákot, elvonatoztam Poprádig, sétáltam kicsit a meleg nyári estében, másnap pedig arra ébredtem hajnalban, hogy esik az eső. Az a lassú, kitartó fajta. Hosszas tépelődés után úgy döntöttem, elindulok, hátha javul a helyzet. 3 órát gyalogoltam fölfelé. Addigra mindenem el- és átázott, a vizes cipő lemarta a sarkamról a bőrt, de ez nem volt szempont. Mire elértem a láncon kapaszkodós sziklákat, már köd volt, és ahogy másztam és kapaszkodtam, folyt be a kabátujjamon a víz. Ekkor döntöttem úgy, hogy megfordulok. Mert van 2 gyerekem, akik hazavárnak, és nem szeretnék a ködben, a csúszós köveken lezuhanni.
Az elektricskán öltöztem át tetőtől talpig a nagyon vizesből a kicsit vizesbe, és vacogtam hazáig a vonatokon. Sosem örültem annyira hazatérésnek, meleg víznek és száraz ruhának mint akkor.
Sokat tanultam, túrázásról, hegyről, meg magamról. Többek között hogy tudok jó döntéseket hozni, és ez sokat segített később is.
Mert az is jó döntés volt hogy elindultam az eső ellenére (mert a szállóból visszafordulni kudarc lett volna) , és az is hogy lejöttem a hegyről (mert megpróbáltam, és megtettem amit józanul gondolkodva még megtehettem).
És most jó döntés volt ezt varrni, mert itt van az orrom előtt, és folyton hív és kiabál hogy menjek és ismerjem meg végre a túloldalt is. A terv tetszik Gerdapapának is, csak nőjön még kicsit Gerda, és akkor megyünk!

2009. július 26., vasárnap

Néhány felvétel a kanyonról







A fotókat annak idején én készitettem, ezek alapján varrtam a quiltemet a technika uj a sziklákat a pufi pasztával csináltam alálbélelve egy kis tüllel, a növények részben varrva részben ragasztva vannak.



Bryce kanyon

A Bryce kanyont választottam, mert tényleg életem legnagyob, legszebb élménye volt. Ez a kanyon egyike a gyönyörű USA-beli Nemzeti Parkoknak. Lányom él ott a közelében, és mikor nála voltam elvittek , több parkban is jártam, élményben mindegyik csoda volt, de a legszebb ez a kanyonbeli látogatás volt. A szinek lenyügözőek,minden sárga és narancs, rozsda és ennek változatai, és mellettük csak a növények zöldjei viritanak. A szinek a vörös homokkő lerakódásaiból adódnak, évezredek során alakultak a különböző sziklaformák. Nem tudom mennyit sikerült ebből visszaadni, a következőkben felteszek néhány saját felvételt is.

A córdobai nagymecset kicsiben - Ildi

Mivel holnap nem leszek gép közelben, elkezdem a sort és izgatottan várom a Tiéteket is.
Tudtam én, hogy nagy vállalás ez a nagymecset a maga kb. 1000 (!) oszlopával és azokat összekötő dupla boltívekkel (alul patkó, felül félkör alakú). A mezquita történetét részletesen elolvashatjátok sok internetes oldalon: itt annyi elég, hogy a VIII. és a X. században épült, összesen négy fázisban, de mivel a tereket teljesen összenyitották, csak az oszlopok megmunkálásán látszik a keletkezés ideje. A mecset legfurább sajátossága, hogy a spanyol reconquista, azaz a mórok kiűzése után egy katolikus (!) kápolnát építettek a közepére. A források szerint bár kicsit furcsa (nem kicsit, nagyon) a gondolat meg a látvány is, a mecset ennek köszönheti, hogy egészben fennmaradt.
A tervezésnél arra kerestem a választ, hogyan lehetne minél több oszlopot és boltívet rárakni, figyelembe véve a technikai megvalósíthatóságot is, magyarul hogy ne körömnyi darabokból álljon. Ekkor jött segítségemre Katie Pasquini Masopust quilttervezési könyve. Ebből választottam azt a "módszert", hogy másold le a kép kis részletét, ebből készíts különböző százalékos nagyításokat, majd ezeket rendezd el valamilyen kompozíciós szabály szerint.
Az előző bejegyzéshez beszúrt képből a bal alsó sarokban levő darabkát másoltam le, háromféle nagyítást készítettem, és az átlós kompozíciót választottam.

Rögtön láttam, hogy ahhoz túl kicsit a darabok, hogy visszahajtott applikációval meg tudjam csinálni, ezért a téglákat ragasztani akartam. Tehát az egész munka a múltkori rozsdázásból származó anyagokból, Vicki Pignatelli-féle applikációval készült - részletfotókat nem csináltam. Felülről indultam, és - sajnos - a harmadiknál már láttam, hogy a legkisebb változatot nem tudom megcsinálni. Miután kész volt a "háttér", kétoldalas ragasztóval tettem fel a korallszínű "téglaberakásokat". Színtelen és drapp cérnával minimálisan tűztem meg.

2009. június 29., hétfő

Összefoglaló - Dél-Korea

Évi :
Dixike: Elizanikó:
Violini: Mártamásé:
Márta néni: Ildi:

Agibó: Zsuzsuci :
Bildikó: Irén:

Dióhéj:Cicvarek: