2008. november 1., szombat

az én hazám


nekem magyarország budapest. és budapest a mindenem, az ország a mindenem. de mégsem látom rózsásnak és nem kötődöm a magyar gyökerekhez, kicsitsem kötődöm, de nagyon egy vagyok a koszos drága városommal, és leginkább a lánchídról a mélybe nézve, a hömpölygő koszos dunát nézve vagyok itthon. ezt akartam megvarrni egy koszos hömpölygő dunát, ragyogva, mocskolva. És egyfolytában lükettek bennem JA sorai, valahogy bele akartam varrni az egész verset, muszáj idemásolnom nektek, olvassátok végig kérlek, ebben minden-inden benne van. És nagyon tetszik Ildi munkája, ezt is bele akartam varrni, de elcsépelte Gyurcsány a "rendezni végre közös dolgaink" sort, sajnos nagyon. Így végülis egy másik vers másik sora került rá, de igazából az egész Duna verset kellett volna rávarrni, vagy még inkább az egész JózyafAttila kötetet az első betütől az utolsóig. (Esterházy Péter írta meg a teljes Ottlik: Iskola a határon-t egy darab a4-es lapra, ezt tenném szívem szerint én József attilával, ha azt kérdeznék mi nekem ez az ország) Ehelyett maradt a kedvenc JA sorom, és mellé a vers, nektek.

1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.


10 megjegyzés:

Ildi írta...

Köszönöm, hogy megcsináltad.

agibo írta...

Igen...

Márta néni írta...

Egyértelműen felismerhető József Attila, de az idézetet vehetted volna ebből a versből is.

colette írta...

Ez is egy látásmód..., szokták mondani: így kerek a világ.

dióhéj írta...

A portré kifogástalan, csak megint azok az egérrágta szélek, ezen a klasszul megvarrt cuccon, ejjnye!

36évi írta...

Szellemiségében a tied tetszik legjobban. Nagyon-nagyon egyetértek, bár én hajlamos vagyok felvenni a rószaszín szemüveget. :)))

A technikai kivitelezést meg nagyon jól kitaláltad és mg jobban megcsináltad. Ilyenkor mindig eszembe jut a Finnországod és scak ámulok... :)))

Ahama írta...

Egy időben mindenhova magammal vittem egy J.A kötetet :)

Vitatkoznék Dióhéjjal, a témához pontosan ez a tépett-tépelődő szél illik.

dióhéj írta...

Hát ne vitatkozz. Ez nem tépelődő szél, hanem kinyúlt, igénytelenül megvarrt szél. Mondom ezt úgy, hogy dáliát imádom.
No.

dalia írta...

nem szokásom védeni magam, de esküszöm dióhéj, hogy tök jó a széle élőben, a fénykép pocsék.

dióhéj írta...

Oké, közben elgondolkodtam, hogy fotózni tényleg képtelenség normálisan, mert azért ezek mégiscsak varrott holmik, nem kartonlapok, nem simulnak bele a síkba. Szeretem ezt a verset nagyon, meg József Attilát is, kicsit meg is hatódtam, hogy ezt választottad.