2008. december 19., péntek

Dareiosz





Arra gondoltam, hogy a játszóházban tanultakat fogom kamatoztatni.
A kísérleti darab sikerén felbuzdulva ragasztót ragadtam ( :-) , és lefestettem. Ennek eredményét láthatjátok, az eredeti képpel együtt.
Meg voltam elégedve, amíg át nem vasaltam az anyagra, de a dolgok előrehaladtával arányosan csökkent az elégedettségem. Nem gondoltam arra, hogy a ragasztóval közvetlenül érintkező festékréteg lesz a színe, valamint arra sem, hogy híg festéket használjak.
A következő malőr akkor történt, amikor megint vasalót fogtam a romok rögzítéséhez: egy jelentős darabot sikerült kikapnom az előzőleg felvitt részből, lásd a következő képet.
Ez volt az a pillanat (16-án), amikor majdnem lefagyott a rendszer, de megmakacsoltam magam, még abban a hitben, hogy éjfélig van időm :-). Tovább javítgattam a reménytelent, azután estefelé benéztem a blogra és elhűlve láttam, hogy egyetlen munka sincs felrakva. Majd , hurrá még 3 nap.
Ekkor megint megmakacsoltam magam, hogy nem kezdem nulláról, olyan amilyen, megérdemeljük egymást.
A téma Zarathustra (teológus-próféta, a ma ismert ős-iráni vallás megteremtője) lett volna, ha képem is lenne az elmélethez, viszont beleszerettem néhány Perszepolisz és Dareiosz képbe.

Perzsia lakói a természeti erőknek hódoltak, jó sorsuk, boldogulásuk érdekében. Ezek személytelenek és egymással egyenrangúak voltak, de fölébük kerekedett a legfőbb isten, Ahuramazda. Ő teremtette az eget és a földet, az embert akinek boldogságot adott, és Dareioszt , akit királlyá tett, bölcsességgel felruházva.

8 megjegyzés:

Elizanikó írta...

Jó lett ez Teeee ! Nekem tetszik ! Látom Te is szobrokban gondolkodtál. Sejtettem, hogy egy egész szoborparkot fogunk összehozni :o))))

36évi írta...

Nekem pont így tetszik, pont ennyire sérültek, csiszoklódtak a hosszú évek alatt ezek a kincsek. Persepolis nekem is szivem csücske, de beláttam korlátaimat és nem varrtam meg az egyik nagyobb kőtömböt. :)

Zsuzsuci írta...

Először én is ezt akartam megszoborni, már sajnálom is, hogy a térkép mellett döntöttem.
Akkor hárman dolgoztuk volna fel ugyanazt a témát, és az nagyon buli lett volna.
De lehet, hogy nem sikerült volna ilyen jól...

dixike12 írta...

Ez is nagyon jó lett, most már tényleg jóformán az egész Persepolisz itt lesz, de egyik jobb mint a másik.

Polyák Ildikó írta...

Nincs ezzel semmi baj, Márti. Dariusszal én is szemeztem a "Dárius kincse" mián. A bal oldalon kicsit zavar a két levegőben lógó ív, pedig kell oda valami, tudom. Szóval, Dárius maga szuper.

Mártamásé írta...

Köszi Lányok!
Ildi,engem is zavart a levegőben lógás, ezért került oda a lépcsőféle, de ezt sem találtam jónak. A "talaj" tűzését pedig azért vetettem el, mert nem akartam az alakkal összefolyatni.

agibo írta...

Nekem ez a Dareiosz egészen szellemszerű, sejtelmes. Attól jó.

dióhéj írta...

Kéremszépen engemet érdekelne ez a technika bővebben. Hol lehet utánaérdeklődni?
Egészen fantasztikus dolgot hoztál ki belőle.