2014. január 21., kedd

Királynék völgye: Nefertari keselyűvel ékesített fejdíszben

Az ókori Egyiptom királyi családjaiban kevés nőt szeretett oly nagyon a férje, mint ahogy II. Ramszesz szerette Nefertari királynét, a Nagy Királyi Feleséget, aki a kormányzásban is aktív szrepet játszott. Nefertari még Ramszesz trónralépése előtt ment hozzá feleségül és uralkodásának 26 éve alatt ő volt a főfeleség, a legidősebb fiú anyja, férjének bizalmasa és munkatársa. II. Ramszesz Abu Szimbelben saját templommal, a Királyok Völgyében pedig a QV 66 sz. sírral jutalmazta meg. Nefertari sírja nagyon szép. 1904-ben fedezték fel, ez volt a thébai régészeti kutatások egyik legnagyobb felfedezése. Az 1950-es években műemlékvédelmi okokból zárva volt a turisták előtt, majd állagmegóvási munkákat vegeztek benne. 1995-ben korlátozott számú napi látogató előtt ismét megnyitották, de megint be kellett zárni 2003-ban. Most évente csupán néhány kis csoportot - akik ezt busásan megfizetik -  engednek be a sír belsejébe. A problémát a vakolat okozza, illetve a laza kőzetágy, mivel mélyen fekvő részbe vájták a sírt. A durva sziklafalat vastagon vakolták, erre a  vastag vakolatra festették a diszítést. A súlyos vakolat egy idő után elkezdett leválni a sziklafalról.  A verejtékező túristák jelenléte a sírban növeli a nedvességet, ezzel meggyorsítja a pusztulás folyamatát. Remélhetőleg a jövőben újabb restaurálási módokat fejlesztenek ki, és a sírt sikerül megmenteni.
Nefertari sírjában nagyon sok szép ábrázolás maradt fenn, nehéz volt választani. Végül ezt választottam, a képet festettem. A háttérre tűztem egyiptomi motívumokat. A szegély pedig egy olyan anyag, amelyen hieroglifák vannak.

7 megjegyzés:

Mártamásé írta...

Szép !
Talán a festés -tűzés arányt kicsit az utóbbi irányába billentettem vonla.

dixike12 írta...

Az egész kép festve van??

Marika írta...

Nagyon be jött neked a festés,szerintem is egy kicsit több varrás kellet volna de összességében nagyon jól oldottad meg a témát .

Trudi írta...

Tűzés is van benne bőven, talán a kép nem adja vissza. A háttéren is, a fejdíszen és a ruhán bőven, csak az arcot hagytam ki szándékosan. Szerintem a modern képeknél már nem érvényes a minden részt teletűzünk szabály. Én nagyon elégedett vagyok ezzel a képpel.

Eleva írta...

Lehetsz is! Nekem nagyon tetszik.

Nóra írta...

Nekem is tetszik, szép ez a kép!

szizsu írta...

Olyan mint egy festmény,pedig varrva is van, látszik. Nekem is tetszik!