2008. június 1., vasárnap

Meglepetést már nem fogok okozni, mert azt már lelőttem, így nem baj, ha én kezdem.
Én már a sivatagot az elejétől nagyon szeretném, így mikor Ildi kiírta Marokkót, már mentem is a pincébe a festékeket keresni a földszinekhez. Mert a kép megvolt az agyamban, csak az ország kellett hozzá. Nagyon jó ötleteim voltak a sivataghoz, kettő is, csak választani kellett. az egyik a csavart zsenilia. Na ez hullámzott, mint a homokdünék, de mit keresnek ott a szálak, ami a csavart zsenilia velejárója. A másik lehetőség az volt, hogy csak csíkokat eymás fölé eltolva varrogatok, persze hullámozva. Na ebből lett nagy duncs, ilyen kicsiben nem megy. Akkor jutott eszembe Évi északi fénye. Ha ahhoz jó volt a gyűrés, tán itt is jó lesz. Kicsik gloknisra szabtam beférceltem a gyűrődéseket, rávasaltam, és kiszedtem a fércet. Ez már oké.
Na a tevék. Kb husz tevét képzeltem, két centist. Nem ment. Nőttek a jószágok, mert nem tudtam olyan kicsiket vagdosni. De még így is ahány tevelábat én leamputáltam véletlenül, abból az összes sivatagi sakál jóllakott volna. De ha vastagabb, akkor elefánt. Ha a fejéből kicsit többet nyisszantok, dinoszaurusz. Mikor a málhát nagy öltésekkel ráhefteltem, a bátyám megkérdezte, hogy teknősbéka is van a sivatagban?
Aztán az árnyékok. Ez annyira nem volt bonyolult, csak arra kellett vigyázni, hogy a lábak találkozzanak az árnyékaikkal.
Aztán a házacskák. Ehhez négy m2-nyi anyagot festettem, fél m2-nyire vetexet vasaltam, és egy tenyérnyit felhasználtam. (a többi jó lesz még akármire is) és eljátszogattam.
Aztán még eljátszogattam a gondolattal, hogy mi lenne, ha mindezt egy kékcsempés boltíves ablakon keresztül nézném, de elvetettem a gondolatot, nehogy elrontsam vele ami már kialakult.

11 megjegyzés:

dalia írta...

hú mártanéni, ez megint nagyon jó lett, imádnivalók a tevékis, a kisházak is és remekül sikerült a sivatag! a színeket külön irigylem, én iszonyatosan nem tudok homokszíneket festeni...

Névtelen írta...

Bocs a homokot én se festettem, hanem azok két ballonkabátból vannak. A házacskákhoz festettem csak.

dalia írta...

ballonkabát:)))
azt akartam még írni, hogy külön izgalmas ahogy az igazi árnyék -sivtaggyűrések - találkozik az applikáció árnyékkal, teljesen megtévesztő, hogy melyik-melyik!

agibo írta...

Nagyon-nagyon egy srófra jár az agyunk! Festettem én is, kínlódtam én is a tevékkel, megfordult a fejemben a sivatagi város megvarrása is, és majdnem varrtam én is egy kaput. S látod, azért a Te munkád ismét mártanénis, és szeretném azt hinni, hogy az enyém agibos. Nagyon tetszik a munkád.

Elizanikó írta...

Nagyon jó lett a képed, élvezetes a leírás, gratulálok Márta néni !

Mártamásé írta...

Nagyon tetszik, megint az volt az érzésem, hogy de kár, nem én csináltam. Valamint de jó, hogy nem ezt csináltam, mert lemaradtam volna nagyon.:-)

kastanie írta...

Félelmetesen jó, azokkal az árnyékokkal is nagyon tudsz bánni, meg persze a házak, meg a leírás, meg minden....

Polyák Ildikó írta...

Nem tudom, hogy a szöveg tetszik-e jobban, vagy a kép:) Tényleg olyan "mártanénis", bár ellentétben a korábbiakkal, itt nem külnböző dolgokat raktál egy képbe, hanem egy tényleges jelenetet adtál vissza. A teve+árnyék tökéletes!

dixike12 írta...

Nem volt meglepi mert a hirfoltban láttuk, de ez itt azért más mert jobban látszik minden, a kis házak felrakása az sem semmi,azzal is kell pepecselni, és a tevék meg az árnyékuk azt igy eltalálni, hogy jó legyen tökéletes.

36évi írta...

Nagyon-nagyon tesztik. Annyira jó a képen az arányok elosztása, nagyon tetszik a középső, szinte üres rész, komoly hangsúllyal bír.
Na, és a tevék, il. árnyékaik?
Azt hizsem, közülünk te vagy az "árnyékmester". :)))
Annak meg nagyon örülök, hogy eszedbe jutottam (vagyis a munkám, dehát az én vagyok). :*

dióhéj írta...

na...azt hiszem mégiscsak ez a kedvencem....én itt láttam először, ugyanis nem vagyok céhtag...

fantasztikusan jó, ahogy az árnyékolás térbelivé teszi az egészet....a házak, a fecnik, a nyomok a homokban...és érdekes, a tevék csíkos anyagától olyan érzésem támad, mint amikor a forró levegő kavarog közel a talajhoz....